Hogy ez nekem mennyire hiányzott!! Nem igazán értem, hogy miért nem nézek mostanában megint japán sorozatokat, mikor sokkal jobbak tudnak lenni, mint a koreaiak. Sokkal.
Az alapfelállás zseniális, és valószínűleg életszerű is Japánban. Az egyik, aki lelkiismeretesen dolgozik…
Tudatosan vagy nem, a nagy klasszikusoktól eddig valahogy távol tartottam magam. Aztán mivel rátaláltam a magyar feliratára, azt mondtam, hogy jó, akkor egy próbát megér. Nézzük meg miért vannak annyira, oda olyan sokan. Ezt a sorozatot megnézve, valahogy nem nagyon tudtam…
Minden vegyes. A szereplők, a stáb. Szóval, nem tudtam eldönteni. Jó ez így.
Állítólag ez volt az első co-produkció a két ország között. Hááááát, legyen úgy. Mindenesetre jó, hogy megcsinálták.
Asai Tomoko (Fukada Kyoko ) és Kim Ji Hoon (Won Bin) Honkongban találkoznak…
Nagyon belelkesedtem Fukada Kyoko téren, plusz lelkes Fujiki Naohitó “fan” is vagyok, gondoltam akkor ez a sorozat biztos jó lesz. Hát, nem! Csak a szokásos bugyuta Japán sorozatot sikerült kihozniuk belőle. Egyszer nézhető, néha erősen olyan érzettel, hogy akkor is minek. Persze…
Ez telitalálat volt. Legalábbis nálam. Két dolog volt, ami eszembe jutott. Egyrészt, hogy abból, ami jó, miért nem csinálnak hosszabb sorozatokat, másrészt, hogy bár nagyon nem tetszenek a japán színésznők, (igazából a férfiak sem) de Fukada Kyoko csodaszép. Nő létemre és…
Hát ezt minek? Mármint vajon minek csinálták meg? És én vajon minek néztem meg? Azt hiszem, hogy ez tipikusan az a sorozat, ami mutatja a nemzetek közötti különbségeket. Lehet, hogy ami itt nálunk nem jó, azt ott szeretik. Bár nem volt olyan nagy a nézettsége, szóval lehet, hogy…
Azt kell, hogy mondjam, hogy a leggagyibb és a legjobb sorozatokat is a japánok csinálják. Szerintem.
Sírós? De még mennyire! Imádtam? Nem is kicsit! Kötelező? Mindenkinek.
„Ha egy zuhanó repülőgépről felhívna a vőlegényed, mi lenne az utolsó, amit mondanál neki?“
Tomokawa…
Ismételten egy új sorozat, amit valahogy nem sikerült rendesen megoldani. Vagy, ha ez így durván hangzik, akkor inkább úgy mondom, hogy valami hiányzott, mint általában a mangákból készült live-aktionokből. Sokat kell kihúzni belőle, így aztán nekem nagyok az ugrások, nem tudom…
A 11 rész nem teljesen igaz, mert az utolsó 1,5 óra amiben tulajdonképpen az egész sorozatot összefoglalják, úgyhogy gyakorlatilag egyedül is megállja a helyét. Cserébe a részek nagyjából 36 percesek.
Mivel ez egy elég híres sorozat, van belőle két évad, meg legalább kettő…
Hát ez mi? Ennél a sorozatnál többször is eszembe jutott ez a kérdés. Először is a témával kapcsolatban. Kabuki. Tudom én, hogy van ilyen, és a japánok biztos szeretik is, de azt hiszem sírógörcsöt kapnék, ha nekem végig kellene néznem egy ilyen előadást. Még jó, hogy nem…
Vissza a gyökerekhez. Na jó, talán nem teljesen, bár a Narutóval már szégyenletes elmaradásban vagyok, de egyelőre besokaltam a koreai sorozatokkal, úgyhogy nekifeküdtem a japánoknak. Abból is van jó hosszú listám, ráadásul most a japán sorikkal jártam úgy mint pár hete a…
Valami agyzsibbasztót kerestem, valami olyat, ami mellett csak ülhetek és bámulhatok ki a fejemből, erre pedig a japán középiskolás sorozatok kitűnően alkalmasak. Főleg azok, amiket mangából csinálnak. Aztán azon kaptam magam, hogy már nem csak bámulok ki a fejemből, hanem gyors…
Mit mondjak? Nem fogott meg. Egy kicsit sem. Végig lehet nézni, de ha valaki csak legyint rá, azzal sem veszít semmit.
Chiyohara Natsukit (Karina) az esküvőjén hagyja faképnél a vőlegénye, ahol Mikuriya Asahi (Yamashita Tomohisa) volt a fotós. Vagyis csak lett volna, ha a vőlegény nem…
Sokszor elgondolkozom azon, nemegyszer már le is írtam, hogy miért van az, hogy bár az időm 95 %-ban koreai sorozatokat fogyasztok, mégis jobban szeretem a japánokat. Mi az a plusz, amivel többet tudnak? Van bennük valami borzongás. Valami “mi van?”. Valami, amivel jobban le tudják…
Elkészültem a Kaseifu no Mita magyar feliratával. Több időt és munkát igényelt mint elsőre gondoltam.
A Dorama Forer honlapján részekkel együtt letölthető.