2014. aug 05.

Summer Nude (J-Dorama 11 ep)

írta: Aldaril
Summer Nude (J-Dorama 11 ep)

Summer_Nude_zpsc81eb203.jpg

Mit mondjak? Nem fogott meg. Egy kicsit sem. Végig lehet nézni, de ha valaki csak legyint rá, azzal sem veszít semmit.

Chiyohara Natsukit (Karina) az esküvőjén hagyja faképnél a vőlegénye, ahol Mikuriya Asahi (Yamashita Tomohisa) volt a fotós. Vagyis csak lett volna, ha a vőlegény nem pattan meg. Natsuki otthon önsajnál, Asahi pedig szembesül azzal a ténnyel, hogy, mivel a kedvenc nyári büféjének a tulajdonosa, és egyben a szakácsa éppen szül, ezért ebben az évben nem nyit ki a büfé. Hogy Asahi és a barátai számára megoldódjon a helyzet, felhívja Natsukit, hogy, ha már úgysincs munkája, akkor vigye a strandszezonban a büfét. Persze nem ilyen direkt, mert azt azért érzi, hogy így esélye sem lenne, hanem szépen, finoman adagolva. Bár a lánynak először esze ágában sincs elvállalni a munkát, mivel más dolga úgy sincs, végül beadja a derekát. Lassan megismeri az embereket maga körül, belátást nyer az életükbe, megismeri a gondjaikat, és megszereti őket. Különösen Asahit. A fiú azonban 3 éve várja vissza a szerelmét, aki egyik napról a másikra hagyta el, és ez alatt az idő alatt furcsa szokásai lettek. Három éve nem vitt vissza egy DVD-t, amit a lánnyal meg akartak nézni, és minden reggel megáll a lány plakátja előtt, és köszön neki, mintha élő személy lenne. Egy ilyen alaknak a szívét megnyerni nem egyszerű eset. Főleg, ha a nő újra megjelenik, bár nem az újrakezdés, hanem a kapcsolat végleges lezárása miatt. Így már mindenki újra tudja kezdeni az életét, és mehet az álmai után. Natsuki egy tokiói étteremben kezdi újra az életét, és a többiek itt tudják meg, hogy milyen jó szakács, és a tengerparti büfé tulajdonképpen, ha csak a munkát nézik milyen időpocsékolás volt neki, Asahi pedig végre rászánja magát, hogy ne kisvárosi fotós, hanem a tehetségének megfelelően híres fényképész váljon belőle

Magyar felirat is van hozzá, plusz letölthető, de sok energiát nem ér meg belefektetni. Legalább is szerintem.

Szólj hozzá

dorama j dorama Yamashita Tomohista Karina