2013. júl 20.

Can You hear my Heart? (K-Dorama 30 ep)

írta: Aldaril
Can You hear my Heart? (K-Dorama 30 ep)

Can_You_Hear_My_Heart.jpg

Hű, de magváltozott Kim Jae-Won a 100 day with Mr. Arrogant óta. Férfi lett belőle, és szegény annyira lefogyott, hogy az embernek az az érzése, hogy kiesik a szeme a fejéből. Viszont iszonyatosan jó mosolya van. Teljesen megváltozik tőle az egész arcberendezése.

Egy ideje már azon gondolkoztam, hogy ha valaki akkor süketül meg, mikor már tud beszélni, akkor vajon tud e rendesen artikulálva beszélni, vagy nem. Szerintem inkább a nem a valószínűbb. Egyszerűen, ha nem hallja az ember azt, hogy mit mond, egy idő után nem hiszem el, hogy nincs gondolja a szavak kiejtésével. Valószínűbb, hogy az történik, mint az Orage days-ben, mint ami itt történt. Még akkor is, ha azok a programok tényleg léteznek, amik a filmben segítik Cha Dong-Joot.

A Tae család élete a nagypapa körül forog. A lánya Tae Hyun-Sook imádja, és nem tudott felnőni, elszakadni tőle, az unokája Cha Dong-Joo (Kim Jae-Won) is nagyon szereti, és látszólag a veje Choi Jin-Cheol is gondosan ápolja, és gondoskodik a kissrácról, pedig nem a vér szerinti apja. Mindaddig, amíg az öreg ki nem akarja nevezni a vállalata elnökének. Akkor aztán, hogy meggyorsítsa a folyamatot, és hogy az öreg nehogy meggondolja magát nemes egyszerűséggel megöli, amit a kissrác végignéz, egy kötéllétráról, ahonnan aztán ijedtében leesik, és kórházba kerül. Amíg a kórházban vannak, anya megtudja, hogy az apját is a férje ölte meg, a fia is a férje miatt került kórházba, és ráadásul a férfinak van egy vérszerinti fia Bong Ma-Ru (Namgung Min), később belőle lesz Jang Joon-Ha, aki a volt titkárnőjétől van, és vidéken lakik a nagyanyjával, és a nagybátyjával, akiről azt hiszi, hogy az apja. A srác nagyon jó tanuló, és nehezen viselni, hogy  az apja fogyatékos, és egy süket nőt készül elvenni. A nőnek van egy kislánya Bong Woo-Ri (Hwang Jung-Eum), aki tele van életszeretettel, így amikor a családhoz kerül, kicsit vidámabb lesz a hangulat. A gyárban ahol dolgozik a kislány anyja, tűz üt ki, a nő az egyetlen aki meghal, és  nem kellett volna neki sem meghalni, csak azért, hogy a tűz ne terjedjen tovább, lezárták a tűzvédő kapukat, pedig tudták, hogy még benn lehet. A gyár egyébként a Cha Dong-Joo családjáé.  A tűz után Bong Ma-Ru, Tae Hyun-Sookhoz fordul segítségért, de a nő addigra már tudja, hogy a fiú Choi Jin-Cheol gyereke, ezért bosszúból, hogy a fia megsüketült a balesetben a mostohaapja miatt, elviszi magával a srácot 16 évre Amerikába. A fiúból Amerikában orvos lesz, Dong-Joo pedig megtanul úgy élni, mintha rendesen hallana. Szájról olvas, rendesen beszél, és mindenféle program  segítségével még telefonálni is tud. 16 év múltával visszatérnek, hogy bosszút álljanak Choi Jin-Cheolon és visszaszerezzék a vállalatot. Közben Bong Woo-Ri családjával nőtt fel, és nagyon szereti őket, gondoskodik a nagymamáról és a nevelőapjáról. Persze ismét összetalálkozik a három fiatal, és rájönnek, hogy ismerik egymást gyerekkorukból, sőt Bong Woo-Ri, és Jang Joon-Ha mostohatestvérek. Az is kiderül, hogy kik Joon-Ha igazi szülei,  és, hogy Tae Hyun-Sook a férfi saját fiát akarja felhasználni arra, hogy tönkretegye, sőt még arra is képes, hogy az a fiút, akit látszólag sajátjaként nevelt börtönbe juttassa a bosszúvágya miatt.

Nem szeretem, mikor a végére a happy end mellé minden gonosz szereplő megtér, és rájön, hogy tulajdonképpen milyen szar alak volt egész életében. Ha valaki mocsok, maradjon is az végig. Ettől a függetlenül, egy nagyon jó kis dorama, vicces, sírós, mindenképpen a látni kell kategória. Sajnos csak magyar feliratot találtam hozzá letölthető részeket nem, így maradt az angol.

Szólj hozzá

dorama k dorama Hwang Jung-Eum Kim Jae-Won