2013. ápr 13.

Around 40 (J-Dorama 11 ep)

írta: Aldaril
Around 40 (J-Dorama 11 ep)

Hogy őszinte legyek, nem ezt vártam. A címe ígéretes volt, de valahogy nem indultak sehonnan, nem jutottak sehova és közben is csak időnként voltak jobb pillanatai.

Három negyven év körüli barátnőről szól a történet, akik közül az egyik háziasszony, aki próbál kezdeni valamit az életével, hogy ne forduljon teljesen be a négy fal között. A kezdeti nehézségek után jól boldogul, de egyre inkább úgy érzi, hogy a házasságának vége, és a hosszú távú céljává az válik, hogy 6 év múlva mikor már elég nagy lesz a gyerek elváljon, és a maga lábára álljon.  A másik két nő karrierista. Egyikük egy divatmagazinnál újságíró, aki azt vallja, hogy soha nem megy férjhez, aztán mikor beköszönt a kapuzárási pánik, na meg a karriere sem úgy alakul, ahogy eredetileg tervezte, hozzámegy az első útjába akadó férfihoz. Ahogy az várható a házasság nem is alakul jól, hamar válás lesz belőle.  Végül a harmadik nő, akiről tulajdonképpen az egész film szól, egy pszichológus. Az a naiv fajta, aki vagy nem akarja elfogadni, vagy tényleg nem veszi észre, hogy múlik felette az idő. Ő még lelkesen tartja magát ahhoz, hogy férje és gyereke lesz, de valahogy nem érzi azt, hogy sietnie kellene a dologgal. Végül két férfi is megjelenik egyszerre az életében. Az egyik a régi szerelme, aki amilyen hirtelen tűnt el az életéből olyan hirtelen bukkant fel újra, a másik pedig az egyik alkalmazottja, akivel ugyanaz az érdeklődési körük, és a természetük is nagyon hasonló. Aztán ott van az is, hogy ha mindenkinek megvan a maga álma, akkor ki mit áldoz fel a másikért. Vagy, hogy egyáltalán kell e, jó e, ha megteszi.

Angol felirattal néztem, de nem is keresgéltem sokat a magyart. Nem ért annyit.

Szólj hozzá

dorama j dorama Fujiki Naohito