Azt hittem, hogy ez is csak egy újabb Dream High lesz, de csak részben lett igazam. Én ennyi énekes betétet egy sorozatban nem láttam még életemben, mint amennyi ebben volt. Mondjuk az is igaz, hogy tulajdonképpen emiatt kezdtem el nézni, csak a mennyiségre nem számítottam. Történt ugyanis, hogy rábukkantam a Running man 314-ik részére, amiben Lee Junk-Gi, Kang Ha-Neul és Hong Jong Hyun voltak a vendégek. Mivel jól szórakoztam megnéztem még a 190-es és a 240-es részt is, ugyanis ezekben is Kang Ha-Neul vendégszerepelt. Mondtam, hogy teljesen rákattantam. A 240-es részben volt egy olyan feladat, hogy komoly fizikai megterhelés mellett kellett énekelniük, és rácsodálkoztam, hogy még úgy is milyen jól teljesített, hogy közben ezerrel ugrált. Persze tudtam, hogy tud énekelni, mert elég komoly musicel-es múltja van, de még a hivatásos énekesek közül is csak kevesen tudnak úgy énekelni, ha közben valami imást is kell csinálniuk. Arról nem is beszélve, hogy utána még egyszer énekelt, akkor már nyugalmi állapotban, és még jobban elkerekedett a szemem a teljesítményétől. Azt hiszem ez lehetett az a pillanat, amikor kialakult a függőségem.

Egyszóval, elkezdtem mániákusan keresgélni a srác után, lehetőleg olyan filmekben, amikben énekel. Így találtam erre a sorozatra. Az meg már csak hab volt a tortán, hogy magyar feliratot is megcsinálták. Most már csak egy kérésem maradt. Adjon már neki valaki first lead-et! Nagy kár lenne, ha benne maradna a second lead-es kategóriában. Szerintem.

A történet alappillére ugyanaz, mint a Dream High-é. Középiskola, zene, szerelem, természetesen háromszögben. Mondjuk arra nem jöttem rá, hogy a suli művészeti iskola volt-e, vagy csak komolyabb zenetanítási módszereket, alkalmaztak. Vagy még az sem.

Yoon Sul-Chan (Yong Joon-Hyung)  és Min Se-Yi (Ha Yeon-Soo) nagyjából egyszerre kerülnek ugyanazon iskola, ugyanazon osztályának, ugyanazon padjába. A lány Új-Zélandról költözött haza, miután megtudta, hogy az apja halálos autóbalesetén az anyja viszonya volt az oka, és onnantól nem tudott egy fedél alatt élni az anyjával. A fiú egy idol, akinek meglehetősen rossz természete van. Nem rossz szándékú, vagy bunkó, mindössze előbb cselekszik, mint ahogy gondolkozna, ezért viszonylag sűrűn keveri bajba magát. Most éppen megütötte az egyik rajongóját, aki megcsókolta, miután úgy tett, mintha elütötte volna a fiú kocsija. Yoon Sul-Chan-nak két választási lehetősége maradt, az egyik, hogy bemegy a kórházba és a nyilvánosság előtt bocsánatot kér a lánytól, a másik, hogy elkezd középiskolába járni pár hónapig, amíg jobbra nem fordul a megítéltetése. Mondjuk ez utóbbit nem nagyon értem, hogy miért is volt jó neki, de természetesen, bár nem jókedvűen, de az utóbbi lehetőséget vállalja. Az osztályban aztán szembesül azzal, hogy az osztályelnök, és az iskola diákelnök helyettese az a Jung Sun-Woo (Kang Ha-Neul), akivel gyerekkorukban jó barátok voltak, de aztán nagyon megromlott a kapcsolatuk. Ráadásul a két srác egyszerre szeret bele Min Se-Yi -be, aki vagy szimplán hülye, vagy nem akar foglalkozni a kérdéssel, de csak elég későn választ a két fiú közül, addig hagyja, hogy mind a ketten hajtsanak rá. Persze csak Jung Sun-Woo  van tisztában a saját érzéseivel, mert mi lenne abban a móka, ha mindjárt mindenki tudná, hogy mi, merre, hány óra.

Az iskolának részt kellene venni egy jótékonysági rendezvényen, amire eredetileg az iskola zenekarát szerették volna elküldeni, de mivel a zenekarban a gazdag családok gyerekei vannak benne, akik gyakorlatilag bármit megtehetnek, és nem akarnak részt venni a rendezvényen, így elő kell állni egy újabb társasággal, hogy ne essen csorba a suli hírnevén. Csakhogy nem nagyon van másik zenekar. Ezt a problémát látszik megoldani az a véletlen eset, hogy az iskola hivatalos panaszlevelet kap egy múzeumtól, ahol a gyerekek tanítanak, ugyanis ürüléket találnak a múzeum udvarán, és a biztonsági kamera pár diákot rögzített azon a környéken. Ezeket a diákokat kényszerítik bele abba, hogy zenekart alkossanak, és előadjanak valamit. A résztvevők között pedig ott van Yoon Sul-Chan, Min Se-Yi és Jung Sun-Woo is. Jung Sun-Woo  részvétele ugyan önkéntes, és nagy szerepe van benne Min Se-Yi-nek. A fiú eredetileg a komolyzenei zenekar csellistája, de egyre kevesebb késztetést érez arra, hogy a zenekari próbákra járjon, és egyre többet arra, hogy Min Se-Yi közelében legyen. Már éppen úgy tűnik, mintha megúsznák az egészet egy egyszerűbb felállással, mikor kiderül, hogy az előadáson a minisztériumból is részt fog venni valaki, így aztán nem lehet akármivel előállni. Csakhogy egy komolyabb munkához nem elég jó Min Se-Yi hangja, más énekesük meg nincs. Legalább is nagyon úgy tűnik, míg ki nem derül az egyik lányról, hogy nagyon jól tud énekelni, és így akár meg is tudják majd oldani a feladatot. Csakhogy a minisztériumi látogatás hírére a másik zenekar is úgy dönt, hogy mégis részt vennének a rendezvényen, így aztán a két társaság között egy verseny dönti el, hogy ki képviselje az iskolát. A verseny bírója pedig az iskola igazgató helyettese, aki eredetileg is a nagy zenekart akarta küldeni. Ezzel a verseny győztese függetlenül a teljesítményektől nagyjából el is dőlt.

Viszont az igazgatóhelyettesen kívül mindenki más úgy gondolta, hogy a frissen alakult együttes jobb volt a zenekarnál, ráadásul az előadásukat felrakják az internetre is, ahol hatalmas nézettséget érnek el vele, ami nem csak Yoon Sul-Chan-nak köszönhető. Többek között felfigyel rájuk egy zenei műsor is, akik úgy gondolják, hogy azzal fogják megmenteni a műsorukat, hogy élőben fogják újra versenyeztetni a két társaságot. Még akkor is, hogy igazából ehhez a résztvevőknek nem sok kedvük van.

A szokásos tini első szerelem történet, a többlet benne a tömérdek ének, jó hangú énekesekkel. Tényleg jó hangú énekesekkel. Persze ilyeneket arrafelé nem nehéz találni. Mondhatjuk azt is, hogy a boldogulás egyik alapfeltétele. A sorozat annyira nem maradandó, de a zenéket lelkesen keresgélem azóta is a youtube-on.