Miért kell minden sorozatban a főszereplőnek, ha pasi, valakit cipelni a hátán!? Vagy, ha nő, akkor valakinek cipelnie?!

Egyébként ez az a műfaj, amit úgy érzem, hogy a koreaiaknak meg kellene hagyni a japánoknak. Ők jobban rá tudnak ülni az ember lelkére. Vagy esetleg az amerikaiaknak.

Valahogy nem tudtak eljutni arra a szintre, hogy érdekeljen. Egész idő alatt azon gondolkoztam, hogy Song Chang-Euinak milyen jól áll az ősz haj. Nem nagyon éreztem a szerepben az érzelemmentességet, bár ez lett volna az alapja az egésznek, és nem a színészi játékkal volt szerintem a baj, hanem a forgatókönnyel. Aranyos volt mellette az asszisztense, a két színész amennyire a forgatókönyv engedte tudta hozni a két karakter közötti különbséget, de valahogy nem bántam, hogy csak 10 részes volt. Nem hiányzott a többi, annak ellenére sem, hogy azért az utolsó két részre valamennyire összeszedték magukat, de nem tudta feledtetni az előző részeket.

Baek Nam-Bong (Song Chang-Eui ) fiatalon lett a pszichológus professzor, de mindenki csak Dr. Frostként ismer. Kivételes tehetség, aki már 8 évesen az egyetemi pszichológiai szakkönyveket olvasta, de egy autóbaleset miatt elvesztette a szüleit, és az érzelmeinek egy részét is, így nem képes empátiát érezni más emberek iránt. Végül azért választotta foglalkozásának ezt a pályát, hogy más embereket megfigyelve megismerje saját magát. Munkája során időnként segít a rendőröknek, a bűnügyek megfejtésében, hiszen azzal, hogy figyeli az emberek viselkedését, vagy, hogy körülnéz az otthonukban, az ő érzelemmentes agya sokkal több információt tud feldolgozni, mint más embereké. Egy sorozatgyilkos ügye kapcsán aztán egyre közelebb kerül a saját múltja megfejtéséhez is, mivel rájönnek, hogy az áldozatok valamilyen formában mind hozzá kapcsolódnak.

Azt hiszem az 5., 6. rész nem indult el valamiért, azokat angolul néztem, de van hozzá magyar felirat, és a részek is jó minőségben, a felirathoz illően letölthetők, csak nem mindegyik működik. Vagy csak nekem nem működött.