Itt aztán volt hideg is, meleg is, minden. Az én ízlésemnek kicsit sok volt benne a változás az erdeihez képest, de nem lett tőle nézhetetlen, és ami meglepett az az, hogy úgy fejezték be, hogy ha nem lesz második évad, akkor lezárták a történetet különösebb hiányérzet nélkül, viszont bőven van lehetőség a folytatásra. Persze gyanítom, hogy azért kellet annyi mindent átírni, hogy így lehessen befejezni. Egyébként nem volt valami magas a nézettsége, úgyhogy szerintem nem lesz második évad.

Szegény Shim Eun-Kyungt nagyon lehurrogták az elején mindenféle kritikával, hogy milyen rosszul játsza a szerepet, pedig …. Szerintem nem. Ha valaki ismeri az eredetit, főleg az animét, mert azért a mangából nehezebb karaktert formálni, Seol Nae-Il (Nodame) ilyen. Talán egy csöppet vitték túlzásba a karakterét, néha nekem is olyan érzésem volt, mintha autistát játszana, de mivel, gondolom épp a kritikák miatt finomítani akartak a természetén, túl sokat vettek el belőle. Elvesztette a jellegzetes Nodame vonását. Szimplán csak furcsa maradt. De legalább megtartották a zenét. Sok-sok klasszikus zenét. Olyan zenét, ami a fiatalokat akár még el is indíthatja a klasszikus zene irányában. Engem legalábbis annak idején lökött az anime ebbe az irányba egy nagyot. A mai napig hálás vagyok érte. Mondjuk nekem a zongora, világ életemben a szívem csücske volt.

A film arról szól, hogy mi lesz abból, ha két jellemében furcsa, de egy bizonyos dologban zseni ember találkozik egymással. Cha Yoo-Jin (Joo Won) zenész családból származik, az élete a zene, nem tudja másképp elképzelni az életét, sem ő, sem a környezetében lévők. Az egyetem legtehetségesebbnek tartott zongoristája, akinek azonban legnagyobb vágya, hogy karmester legyen. Seol Nae-Il (Shim Eun-Kyung) csak szórakozik a zongorával. Az órákon saját szerzeményét komponálgatja a tanárával, amit gyerekeknek ír, mert óvónő akar lenni, ha végez az iskolában. Csakhogy ő és a zongora egy és oszthatatlan. Tulajdonképpen egy zseni. Bár nem játszik soha semmit kotta alapján, a darabokat hallás után tanulja, bárkit meg tud bűvölni a játékával. Még azokat az embereket is, akik azt mondják, hogy a játéka nem más, mint egy kuszaság. Még Cha Yoo-Jint is. Egy átivott éjszaka után Yoo-Jin egy szobában ébred arra, hogy valaki zongorázik mellette. Valaki, akit már az iskolában is hallott játszani, de nem találta meg, hogy ki az. Azonban mikor magához tér két dologgal kell szembesülnie. Egyrészt, hogy egy szemétdombon ébredt, másrészt, hogy a szemétdomb az ő lakása melletti lakásban van. Nae Il a szomszédja, és nála töltötte az éjszakát. Mikor a csótányok a lány lakásából már az ő lakását is fenyegetik, a lány tiltakozása ellenére kitakarítja a lakást, és ezzel egy életre beengedi a lányt az életébe. Legalábbis Nae Il ezt a gesztust annak veszi, és gyakorlatilag onnantól két lakásban él. A sajátjában és a fiúéban. Yoo-Jin ráadásul nem csak a lányt kapja meg, hanem mindenki mást is, akit a lány hoz magával. Yoo Il-Rakot a tehetséges hegedűst, aki rockot akar játszani a hangszerén, és Ma Soo-Mint az üstdobost. Bár ők hárman halálra gyötrik a magának való, eddig mindenkitől elzárkózó Yoo-Jint, valahogy lassan mégis kezdenek jobbra fordulni a dolgaik, ugyanis az iskolába jön Franz Stresemann a híres karmester. Látszólag azért, hogy megkeserítse a fiú életét, gyakorlatilag azért, hogy tanítványának fogadja. Az ötlet nem a sajátja, hanem az iskola igazgatója hívja, mert Yoo-Jin egy gyerekkori élménye miatt nem tud repülőre szállni, így nem tud külföldre menni tanulni. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamedet hozzák a hegyhez. Persze a dolog azért nem olyan egyszerű, ugyanis elég rosszul kezdődik a kapcsolatuk, azon kívül Stresemann egyébként sem az a fajta, aki bármit is tálcán adna másoknak. Például az iskolában azzal kezdi a tevékenységét, hogy létrehoz egy zenekart az iskola szemétjének tartott diákokból, és bejelenti, hogy a zenekara fel fogja venni a versenyt az iskola hivatalos, elit diákokból álló zenekarával. Aztán lelép, és a zenekari karmesterséget kénytelen Yoo-Jin átvenni. Olyan emberekkel kell együtt dolgoznia, és egységgé kovácsolnia, akiken egészem odáig keresztülnézett. Ehhez pedig valahogy el kell jutnia ahhoz, hogy a többiek elfogadják, és ő is elfogadjon másokat, ez pedig azzal jár, hogy bármennyire is kézzel-lábbal tiltakozik barátai lesznek. Egyre többen, és közben arra is rájön, hogy ez tulajdonképpen nem is rossz dolog. Emellett pedig folyamatosan ott van mellette Nae Il, aki a saját idióta módján mindig keresztülsegíti Yoo-Jint minden elé kerülő nehézségen. Egészen addig, amíg el nem jön az a pillanat, amikor a fiú végül már el tud külföldre utazni, hogy folytathassa a tanulmányait. Ekkor Nae Ilnek is el kell döntenie, hogy hajlandó e dolgozni az álmáért, hogy Yoo-Jinnal maradhasson, vagy örökre lemond a fiúról. Ahhoz viszont, hogy külföldre mehessen vele, meg kell nyernie egy zongoraversenyt, aminek a fődíja egy külföldi ösztöndíj. Csakhogy ahogy Yoo-Jin nem tudott repülőre ülni, úgy Nae Il nem tud zongoraversenyen részt venni.

Kedvenc. Egyértelműen. A színészeket szerintem nagyon jól választották ki. Az eredeti történettől csak minimálisan tértek el, kivéve a végét, bár az sem volt Istentől elrugaszkodott. A kommentek között olvastam olyanokat, hogy milyen semmilyen vége lett, hogy még csak nem is csókolóztak, meg össze sem házasodtak, én meg közben jól szórakoztam. Ez a sorozat nem arról szól. Bár a folytatásban azért Nae Il másképp áll a lányhoz, de az, amit a versenyen mond az apjának, hogy ezzel a lánnyal tudja csak elképzelni a jövőjét, az a legnagyobb túlzás a mangához képest. És gyűrű sincs, csak egy nyaklánc. És verseny sincs. Legalábbis második. De ezek már apróságok. Nem mondom, hogy mindenki bírni fogja idegekkel. Egyrészt a zene miatt, másrészt a szereplők jelleme miatt. És senki se álljon neki, aki nem bírja a mangás túlzásokat, bár sokkal jobban visszafogták magukat, mint a japánok. Én még el tudtam volna nézegetni belőle pár részt. Jóérzésű emberek csinálják hozzá a magyar feliratot.