2013. dec 28.

Kyou Koi Wo Hajimemasu / Love for Beginners (J-Movie)

írta: Aldaril
Kyou Koi Wo Hajimemasu / Love for Beginners (J-Movie)

Love for beginners.jpg

Ismét egy manga amit elérte az, hogy live aktiont csináljanak belőle. Egész jó lett. Valamikor régen olvastam a mangát is, meg láttam a belőle készült animét is,  hát kíváncsi voltam a mozira, bár be kell, hogy valljam egészen elszoktam a középiskolai történetektől.

Hibino Tsubaki (Takei Emi) első napja az új középiskolájában nem alakul valami fényesen. Mivel a lány nem tartja magát szépnek, bár nagyon ügyesen készít frizurát másoknak, a saját haját egyszerű copfban hordja, és igyekszik konzervatívan viselkedni és kinézni, szürkesége viszont nem igazán arat sikert az új osztálytársai között, ráadásul mindjárt az első nap összetűzésbe kerül Tsubaki Kyotával ( Matsuzaka Tori), aki viszont a suli legmenőbb sráca. És ha ez még nem lenne elég, még osztálytársak is lettek. A fiú először csak szórakozásból segít a lánynak az osztályuk ügyeinek intézésében, de hamar kiderül, hogy ők ketten nagyon jól megértik egymást.

A film könnyed két óra, simán érthető a manga nélkül is, egyáltalán nem hagy az embernem olyan érzést, hogy valami kimaradt, vagy, hogy olyan hiányosságok vannak benne, ami miatt nem teljesen logikus a történet. Aki nem nőtt még ki ebből korból, vagy mint én, nem foglalkozik azzal, hogy igen, annak mindenképp ajánlom. :)

Szólj hozzá

movie j movie Takei Emi Matsuzaka Tori