2013. aug 06.

Tree of heaven (K-dorama 10 ep)

írta: Aldaril
Tree of heaven (K-dorama 10 ep)

blog-tree-of-heaven.jpg

Ismét egy sorozat, aminek nekiálltam, és közben jöttem rá, hogy jé, ezt én már láttam és nagyon bőgtem a végén, úgyhogy nem nézem meg még egyszer. Igazából Park Shin-Hye miatt találtam rá újra, és arra is rácsodálkoztam, hogy a férfi főszereplő Lee Wan mennyire hasonlít a nővérére Kim Tae-Hee. Le sem tagadhatnák egymást.

A film elsőre mindenképpen az érdemes megnézni kategória. Azt meséli el, hogy, hogy boldogul, vagy nem boldogul két fiatal, akik telesen magukra maradnak a világban, és végül egymástól is elszakadnak. Hana  anyja, és Yoon Seo apja összeházasodnak, így a fiatalok egy háztartásba kerülnek. A lány tele van életvidámsággal, a fiú nem bír, vagy nem is akar kimászni a sötétségből, amiben az anyja halála óta van.  Miután a szülők elutaznak, és ők a lány nagynénjével és annak lányával maradnak a család fogadójában, az addigi idilli családból amolyan Hamupipőke történet lesz, csakhogy a herceg nem jön Hamupipőke megmentésére, hanem  inkább átlép rajta, és nézi, ahogy kínozzák. A lány határtalan kedvességének és életvidámságának köszönhetően mire éppen rendeződne a sráccal a kapcsolatuk, a szülők meghalnak, a nagynéni meg eladja fogadót, hogy a lányát egyetemre küldhesse, és mindezek tetejébe Hana természetesen  túl későn kapcsol, hogy mennyire szereti Yoon Seot,  így egymástól is elszakadnak. Két év múlva Hana egy szállodában dolgozik szobalányként, Yoon Seo pedig a maffia tagja lesz, de  még így is mindent megtesz azért, hogy a háttérből segítse, és óvja a lányt. Csakhogy a maffiás élet nem nagyon szokott happy enddel végződni.

Azt hiszem Park Shin-Hye tényleg filmvászonra való. Akármilyen szerepben látom, nem tudom nem szeretni, és bár Lee Want itt láttam először, benne sem csalódtam. Azt hiszem, van magyar felirat is, de nem volt kedvem töltögetni. Egyszerűbb volt angolul.

Szólj hozzá

dorama k dorama Park Shin-Hye Lee Wan