Sírós, nevetős, izgulós. Pedig nem indult jól. Az első tíz perc után majdnem kikapcsoltam. Milyen jó, hogy nem tettem.

Kang-Il (Ko Soo) tűzoltó, akinek a  felesége úgy hal meg, hogy a férfi nem lehet mellette, mert éppen egy autópályás tömegkarambolnál mentik az embereket, és mire a kórházba ér, már késő. Ezután nem nagyon foglalkozik azzal, hogy milyen veszélyes egy helyzet, amit meg kell oldani, nekem nincs vesztenivalóm hozzáállással dolgozik.

Mi-Soo (Han Hyo-Joo) egy ígéretes orvos, rettentő önbizalommal, azonban egy alkalommal félrediagnosztizál egy beteget, akinek ez az életébe kerül. Az őrjöngő férjet Kang-Il próbálja a kórházban megfékezni, nem sok sikerrel. A férfi a mindennek a tetejében még le is fejeli. Mi-Soo orvosi karrierje, sőt az orvosi engedélye is veszélybe kerül, az ügyvédje azt javasolja neki, hogy próbálja meg Kang-Ilt rávenni, hogy perelje be a férjet testi sértésért, mert így az ő ügyében is rossz fénybe kerül a férfi, és lehetősége lenne megúszni a történteket. Csakhogy a felesége elvesztése miatt Kang-Il teljesen átérzi a halott nő férjének a fájdalmát, és eszébe sincs beperelni. Mivel Min-Soot felfüggesztették, társadalmi munkában kéri, hogy had végezzen önkéntes munkát orvosként a tűzoltóknál, így egy állomásra kerül a férfival. Azt reméli, hogy idővel meg tudja győzni a férfit a feljelentésre, csakhogy lassan kifut az időből.

Véletlenül akadtam rá, de nagyon tetszett. Talán a vége kicsit szirupos lett, de rá kellett ébrednem, hogy nincs az a pénz, amiért én mentős vagy tűzoltó lennék. Addig nincs baj, amíg egy beteg mamát kell bevinni a kórházba, vagy egy macskát leszedni a fáról, de mikor egy gyakorlatilag halott ember könyörög azért, hogy mentsd meg az életét, és tudod, hogy képtelen vagy rá, az nem egy egyszerű helyzet. Nem is csodálom, hogy kötelező nekik a folyamatos pszichológiai kontroll.