2016. jún 11.

Marriage Contract (K-Dorama 16 ep)

írta: Aldaril
Marriage Contract (K-Dorama 16 ep)

marriage_contract.jpg

Ezt a sorozatot egészen szerettem, ahhoz képest, hogy a két főszereplő nem volt túl szimpatikus. Vagyis Uee-t kifejezetten nem szeretem, Lee Seo-Jin-nek ez volt az első szerepe amit láttam, de ránézésre nem kedveltem meg igazán. Ettől függetlenül működött a kapcsolat. Mármint a filmbeli. A sorozat jó volt, minden fenntartásom ellenére. Igazából nem értem, hogy első nekifutásra mért hagytam abba az első rész után. Lehet, hogy csak nem volt jó abban a pillanatban a hangulatom. Nem hangolódtam rá először rendesen. Vagy az is lehet, hogy csak nem tetszett, hogy az első pillanattól lehetett tudni, hogy nem lesz happy end. Bár még úgyis kihozták a legtöbbet az adott helyzetből.

Kang Hye-Soo (Uee) egyedül neveli a kislányát, miután férje egy balesetben meghalt, még mielőtt a gyerek megszületett volna. A helyzetük elég siralma, mert nem elég, hogy egyedül maradt a gyerekkel, de még egy csomó adóság is maradt a nyakán a férje után, amit nem tud kifizetni, így aztán folyamatosan menekülnek a hitelező elől. A nő egy étteremben dolgozik szakácsként

Han Ji-Hoon (Lee Seo-Jin) annak az étteremnek a tulajdonosa, ahol Kang Hye-Soo dolgozik. Az ő családi háttere sem rózsás, mert ugyan gazdag családban nőtt fel, és tehetséges és sikeres abban amit csinál, de az apja szeretőjének a fia, akit az apja ugyan magához vett, és az apja felesége is viszonylag jól bánik vele, de mégsem szakad el teljesen az anyjától, ami miatt a családban is folyamatos a feszültség. Ráadásul mivel az anyja nem tudott megbirkózni azzal, hogy az apja nem hagyta el miatta a feleségét, annyit ivott, hogy tönkrement a mája, és májátültetést kellene rajta végrehajtani, csakhogy nem találnak neki megfelelő donort, és nagyon úgy tűnik, hogy kifutnak az időből, ezért úgy dönt, hogy inkább fizet egy donornak, a műtétért, még akkor is, ha ez illegális, és börtönbe kerülhet miatta.

Kang Hye-Soo és Han Ji-Hoon egy baleset során találkoznak először, mert a férfi véletlenül elüti a nőt az autójával. A kórházi vizsgálatok során pedig kiderül, hogy Kang Hye-Soo-nak agydaganata van, ráadásul olyan szerencsétlen helyen, hogy még műteni sem lehet. Az egyetlen lehetőség a kemoterápiás kezelés, de azzal is csak meg lehet hosszabbítani a nő életét, egy kis időre, de a gyógyulásra nincs lehetősége.

Hye-Soo kétségbeesésében, felajánlja Ji-Hoon-nak, hogy megfelelő összegért donor lesz az anyja műtétjéhez, ha megfelelőek a körülmények. A vizsgálat során kiderül, hogy lehetne donor, de az ilyeneket csak akkor nem bünteti a törvény, ha családon belül adják a szerveket, ezért össze kell házasodniuk, és el kell hitetni a kórházi felügyelő bizottsággal, hogy rendes házasságban élnek. Ehhez természetesen mindent meg kell tudniuk, és meg kell tanulniuk a másikról, ráadásul a Hye-Soo kislányával is el kell fogadtatni Ji-Hoon-t, ami pedig nem könnyű dolog, mert a kislány nehezen emészti meg, hogy a férfi elütötte az anyját.

Mivel Hye-Soo-nak időközben el kell költöznie a régi lakásából az adóságai miatt, így beköltözik Ji-Hoon-hoz, az étterem feletti raktárhelyiségbe, közvetlenül a férfi lakása mellé. Így könnyebben tudják tartani egymással a kapcsolatot, viszont a egyre jobban fogy az idejük, mert Hye-Soo -nak és a férfi anyjának az állapota is rohamosan romlik.

A házasságkötésük erős nemtetszést vált ki Ji-Hoon apjából, mert más menyasszonyt képzelt el a fiának. Egy olyan nőt, akivel a házasságkötés komoly hasznot hozhatna a vállalatuknak. Ji-Hoon apja meg van róla győződve, hogy a nő csak a pénzéért ment hozzá a fiához, azt azonban nem érti, hogy a fia miért ment bele a házasságba. Így aztán mindent meg is tesz, hogy a házasságot érvénytelenné nyilvánítsák, amit azonban Ji-Hoon nem engedhet meg, mert abban az esetben az anyja műtétje is ellehetetlenik.

Hye-Soo bármennyire is sürgeti a műtétet, azt mégsem tudják időben megcsinálni, mert egyrészt mikor kiderül, hogy pénzért vállalta el a donorságot, Ji-Hoon anyja is eláll a műtéttől, mert nem akarja, hogy a fia börtönbe kerüljön miatta, másrészt Hye-Soo állapota is annyira romlik, hogy már nem alkalmas a műtétre, ráadásul teljesen véletlenül Ji-Hoon is tudomást szerez a nő betegségéről. A hír hallatára a férfi másik orvosi szakvéleményt is kér egy amerikai kórházból, azonban a leletek alapján ők is azt mondják, hogy nem műthető a daganat, így a három fős kis családnak a megmaradt bizonytalan időből kell kihozniuk annyi boldogságot, amennyit csak tudnak.

Mivel erősen szomorkás, nem törtem magam, hogy magyar feliratot találjak, nem valószínű, hogy többször is meg akarnám nézi. Az első hat részhez itt van felirat, annyi idő alatt mindenki döntse el magának, hogy érdemes-e küzdeni a többi részét.

 

Szólj hozzá

dorama k dorama Uee Lee Seo-Jin