2013. ápr 13.

Rich man, poor woman in New York (J-Movie, Special)

írta: Aldaril
Rich man, poor woman in New York (J-Movie, Special)

Konnichi wa Oguri san. Juj, még mindig milyen jó pasi! Bár most, hogy elmúlt a viszontlátás öröme, azt is hajlandó voltam észrevenni, hogy azért ő is megöregedett . Igaz én sem leszek már matyó hímzés. Hát még fiatalabb.

De miért New York? Persze voltak ott is, a film elhanyagolható részében, ettől függetlenül leginkább Tokióban játszódik a történet, meg egy kicsit Bostonban. De tényleg csak egy kicsit.  

A szereplők ugyanazok, Ishihara Satomi még mindig nagyon tetszett, Oguri sanról meg ugye nem kell beszélnem. Újra. Egy kicsit gondban voltam a címmel, mert miért éppen New York? Meg azzal, hogy most akkor ez az egész mikor is játszódik. Valahogy az utolsó pillanatig azt hittem, hogy a sorozat végén lévő könnyes találkozás után, de nem. Ez a film az időben keletkezett űrt hivatott kitölteni. Nem tudom, hogy akik a sorozatot fordították, hajlandóak e ezt is fordítani, az is lehet, hogy már megtették, csak nem voltam elég kitartó a keresésben, de angolul még mindig nem értettem a számítástechnikai részét, ami elég nagy baj, mert a film nagyjából 60%-át tette ki ez a rész. Persze e nélkül is élvezhető.

Toru és Makoto könnyes búcsút vettek a reptéren, de virtuális módon tartják egymással a kapcsolatot. Közben azért  egyszer New Yorkban találkoznak, aztán mikor Makoto szabadságot kap a munkahelyén visszamegy Japánba, hogy Hyugával lehessen. Csakhogy a dolgok nem mennek zökkenőmentesen, mivel Hyuganak elég furcsa szokásai vannak, ha nem a munkáról van szó. Mondjuk, aki látta a sorozatot az tudja, hogy ott is. Szóval a lakásban az egyetlen bútordarab egy kanapé, a konyhát nem nagyon lehet használni, a fürdőben a törölközök egyszer használatosak utána mennek a szennyesbe, a mellékhelyiségnek üveg fala van. Ide kerül be Makoto, aki próbálja a dolgokat abba a kerékvágásba terelni, amiben az emberiség kevésbé bogaras, nagyobb százaléka él, csakhogy nem működik a dolog. Nagyon hamar elhangzik az ez így nem lesz jó, szakítsunk. Így aztán Hyuga marad Tokióban, Makoto megy vissza Amerikába. Természetesen mind a ketten kínlódnak a másik nélkül. Egy üzleti út alkalmával újra találkoznak egymással Bostonban, és nagy kiabálás, és sírás közepette mégis úgy döntenek, hogy jobb együtt, mint külön.

Nagyon tetszett, hogy nem a boldogan éltek, míg meg nem haltak koncepciót követték, hanem azt mesélték el, hogy mi volt közben. Hajrá magyar felirat. Ha lesz, és meg is találom, azért megnézem még egyszer. Vagy kétszer. Vagy még párszor. Még nem döntöttem. Addig angolul innen.

Szólj hozzá

movie j movie Oguri Shun Ishihara Satomi