Rég volt már, hogy egy japán doramára azt mondtam, hogy na ebből csinálhattak volna több részt is, de ez egy ilyen volt. Majdnem annyira tetszettmint a Kaseifu no Mita. Majdnem. Végre egy olyan dorama ami maga mögött hagyta a sötétséget. igaz nem csillogott villogott annyira mint a Koreaiak, de majdnem. Az egyetlen baja talán az volt, hogy amíg a férfi főszereplő karakterét könnyen meg tudtam szeretni, addig a nőit egyáltalán nem. Gondolom ez teljesen direkt volt, de úgy a kilencedik rész végénél az jutott eszembe, hogy a végére meg fog halni a lány és, hogy őszinte legyek tényleg azt gondoltam, hogy és még csak sajnálni sem fogom tudni. Pedig nem túl jellemző, hogy egy ilyen gondolatra nem kezdek el azonnal bőgni.

Kai Yuuki (Satoshi Tsumabuki) utolsó éves az egyeteme, aki kétségbeesve próbál munkát találni bármilyen területen, bár a fő szakiránya szociális pszichológia. Egy nap találkozik Sae Hagioval (Kou Shibasaki) az egyetemen, aki a kertben hegedül. Bár a lány nagyon tehetséges és szép, borzasztó természete van, és mivel süket, elég közönséges módon használja a jelnyelvet. Négy évvel korábban vesztette el a hallását egy betegség miatt, és a hallásával együtt elvesztette a számára legfontosabb dolgot is, a lehetőséget, hogy hegedüljön. Bár nem teljesen süket, de csak a nagyon magas hangokat hallja, és azokat sem rendesen, ami nem elég ahhoz, hogy zenéljen. Emiatt Sae teljesen elzárja magát a külvilágtól. Kai, hogy segítsen egy barátjának végül egy randi kellős közepén találja magát Saeval, így megismeri Sae életét. Szerelem, állás keresés, barátság.... A kérdés már csak az, hogy sikerül e nekik úgy kezdeni az életet, hogy minden a helyén van.

Angolul: Orange Days

Valahogy mostanában nincs kedvem keresgélni a magyar feliratokat pedig tenkintve, hogy a dorama 2005-ös még az is lehet, hogy lett volna.

Azon kívül hello Masaru Hanabishi-san (Hiroki Narimiya) és Ryutaro Mine- san (Eita) :)))))))))))