2012. okt 06.

Rich Man, Poor Woman (J-Dorama 9 ep)

írta: Aldaril
Rich Man, Poor Woman (J-Dorama 9 ep)

Isten hozta mr. Oguri Shun Már éppen kezdtem hiányolni. Hát ezt is megértük, hogy felnőtt. És milyen jó pasi lett belőle. Na nem mintha eddig nem lett volna az. A Hana yori dango óta teljesen a hatása alatt vagyok. Az meg nem mostanában volt. :)))

Hyuga Toru (Oguri Shun ) 29 éves és iszonyatosan gazdag, egy nagy számítógépes játékokat gyártó cég elnöke. És valljuk be őszintén néha kissé autistának tűnik. Egy programozó zseni, aki kicsit másképp látja a világot mint az emberek nagyobb része. Az ő cégénél kezd el dolgozni Natsui Makoto ( Ishihara Satomi ) aki már ismeri Torut. Egyszer régen a szülővárosában találkoztak és beszélgettek már,így tudja hogy Toru az édesanyját keresi. A céghez is azért kerül be mert Toru anyjának a nevét írja be a jelentkezési lapra.

Nagyon jó sorozat, és nem csak azért mert Oguri san játszik benne, bár természetesen ezért kezdtem el nézni. Magyar felirat Ázsia ékkövei -n található, és lássuk be szükség is van rá mert annyi a informatikai kifejezés benne mint égen a csillag.

Letöltés Rich man poor woman bár nem tudom, hogy összeillenek e a felirattal mert nem bírtam kivárni, míg befejezik a fordítást így angolul néztem. Nem is értette belőle sok mindent. :)

Szólj hozzá

dorama j dorama Oguri Shun Ishihara Satomi