2012. ápr 11.

Muscle Girl! (J-Dorama 10 ep)

írta: Aldaril
Muscle Girl! (J-Dorama 10 ep)

Kész! Feladom! Be kell végre látnom, hogy a japánok nem tudnak igazi happy endet gyártani. Ha az ember ezt képes elfogadni, akkor ez egy igen jó kis dorama. Minden a helyén volt, és azt hiszen nagyon jót tett a dolognak, hogy egy rész kb. 25 perces. Nem húzták. Pörgős, eseményekkel teli kis sorozat. Nagyon tetszett.

Shiratori Azusa (Ichikawa Yui) megörökli az apja pankrátor csapatát, de ahogy ez általában lenni szokott, az egyesület a csőd szélén, a csapattagok nagyobbik része pedig otthagyta. Az utolsó meccsük előtt még a csapat bírója is lelép, persze a konkurencia erős támogatására, így veszélybe kerül a mérkőzés. Azusa elmegy megkeresni a bírót, akit a ruhája miatt összetéveszt Yoo Ji Hoval (Lee Hong Ki). Ji Ho egy koreai szár, aki ki szeretne szállni a zeneiparból, hogy az anyjával nyugodtan élhessen. A baj csak az, hogy anya elment és japánba költözött. Ji Ho az egész sorozat alatt az anyukáját keresi, meg persze az elején muszájból, aztán már szeretetből a lányoknak is segít mint bíró.

Ichikawa Yuit a Nana2-ben nagyon nem szerettem, persze maga  a mozi sem volt nagy durranás, viszont azóta több filmjét is láttam és igencsak megváltozott róla a véleményem. Ebben a sorozatban is igen jól játszik. Hong Ki meg Hong Ki. Nagyszerü hanggal, és meglepően jó színészi játékkal. Igaz mostanában mintha változna egy kicsit a hangja, és kezdené elveszíteni azt a smirgliszerű mellékhangot, ami miatt a szívem csücske lett, de remélem csak én hallom rosszul.

A magyar felirat letöltésével nem kínlódtam az Indán fenn van minden egyben: http://www.magyarvagyok.com/videok/28-Film/163036-Muscle-Girl-1-resz-Magyar-felirat.html

Szólj hozzá

dorama j dorama Ichikawa Yui Lee Hong-Ki FT Island