Folytathatnám a korábbi bejegyzésemet, ám megvan annak is az oka, hogy nem teszem. Méghozzá az, hogy ez egy nézhető Itazura na kiss feldolgozás. Persze szegény nagyon vékony jégen táncolt, mikor rájöttem, hogy mit is nézek, de gondoltam végigszenvedem az első részt, legalább ennyi esélyt adok neki. És láss csodát, nem akartam a fejemet verni a falba, nem akartam baltával feldarabolni a gépet, nem váltott ki belőlem semmilyen agresszív reakciót, pedig, ha van történet, amit gyűlölök, akkor ez az.

Tenten (Irie Naoki) (Mike Pirath Nitipaisankul) nem volt embertelen, csak simán nagyképű, de ő is küzdött, a tizenévesek nem tudom mire, hogyan reagáljak gondjaival.

Taliw (Aihara Kotoko) (Aom Sucharat Manaying) a tanuláshoz buta volt, de nem volt agyatlan. Fel tudta mérni a helyzetet, tudta mikor kell kicsit lassítani, nem volt szemellenzős, és ettől számomra szerethető lett a karakter, nem akartam folyton kihúzni a képernyőből, és a fejét verni a falba a sajátom helyett.

Persze azért a történt nem volt szóról szóra ugyanaz. Mikor valaki a  hatodik feldolgozását csinálja ugyanannak a történetnek, már nem forgathatja szóról szóra ugyanazt, mert senkit sem fog érdekelni. Ezt már a kínaiak is megszívták az Hana Yori Dango sokadik feldolgozásánál, de nekik annyira nem sikerült szerintem megoldani a problémát, mint ebben az esetben a thaioknak. Azért voltak olyan részletek is, amiket egy kicsit hiányoltam, mert Tenten anyukája eredetileg sokkal meghatározóbb, és King sem kapta meg a párját a végére. Asszonykát nemes egyszerűséggel száműzték a sorozatból. Nem volt annyira fontos a jelenléte, és nyilván a sóvárgással drámaibb  marad a történet, és mivel most nem akartam a főszereplőket a sorozat végén mindenképpen vérben fetrengve látni, nem volt szükségem a megnyugvásra, hogy a sok idióta között legalább az egyiküknek sikerült normális életet teremteni magának, még ha ez nem volt feltétlenül az ő érdeme.

Nem mondom, hogy kedvenc lett, de mindenképpen szerethetőre butították, vagy ha az a kifejezés, hogy szelídítették valakinek jobban tetszik, akkor használja azt. Ha valaki szereti az eredetit, annak hatalmas csalódás lesz, semmiképpen sem ajánlom neki, azonban, ha valaki kicsit is úgy reagál az eredeti történetre, ahogy azt én teszem és csak egy amolyan átlagos, felnőttkor kezdeti bukdácsolós sorozatra vágyik, annak egyszer érdemes megnézni. Már csak azért is, hogy lássa, hogy lehet ezt így is, főleg, ha van viszonyítási alap. Nekem például a két főszereplő is nagyon bejött, bár a Thai nyelv igencsak nehezen volt emészthető. Néha már a koreai is kicsapja a biztosítékot  a sok nyivákolással, de a thai alapból magas hanghordozású nyelv. Ha ezzel még nyivákolnak is, az eléggé megcincálja az idegeimet, de ez azért még benyelhető.

A 20-ik részhez, mikor néztem még nem volt meg az angol felirat, de nem vártam nagy csodát, így nem is volt rá szükség, a vége nem változott semmit.

Ja, és még valami. A Thai nevek egyszerűen kezelhetetlenek. :) Nem is csoda, hogy mindegyiknek van valami angol neve, és az eredetit még a családjuk sem nagyon használja.