2013. ápr 25.

Nakanai to Kimeta Hi / Don't Cry Anymore (J-Dorama 8 ep)

írta: Aldaril
Nakanai to Kimeta Hi / Don't Cry Anymore (J-Dorama 8 ep)

Hol a folytatás? Hogy lehet valami így abbahagyni?!?!? Azonnal tessék megcsinálni a második évadot. Most! Rögtön! Két szívemnek nagyon kedves színész főszereplésével egy jó sorozat, csak nem fejezték be. Még annyira sem, mint amennyire azért szokták.

Kakuta Miki (Nana Eikura) az egyetem után egy élelmiszerekkel foglalkozó nagyvállalatnál kezd dolgozni. Tele van reményekkel és lelkesedéssel. Az álommunka azonban hamar rémálommá válik. A részlegén mindenki csak azzal foglalkozik, hogy önmagának jó legyen, és lehetőleg a másiknak ne. Ehhez pedig  az út  Mikin keresztül vezet. Minden hibáért, minden rosszért őt teszik felelőssé. Egyetlen kapaszkodója van, egy ismeretlen férfi, akinek a hívását azért ő vette fel, mert már csak ő dolgozott. Miután megismerik egymást, járni kezdenek, és úgy tűnik a házasság felé halad a kapcsolatuk, csakhogy a srác jóképű, tehetséges és jó családi háttérrel rendelkezik, akire a Miki barátnője is szemet vetett, így szántszándékkal nehezíti a lány helyzetét, hogy rávegye, hogy felmondjon, sőt a sorozat alatt kétszer is megpróbálja megölni. A lány azonban nem tud felmondani, mert beteg húga kórházi ellátását kell fizetnie. Aztán mikor az állítólagos barátnő miatt a fiú szakít vele, eléri a gödör alját és megpróbál öngyilkos lenni, de a főnöke nem engedi, hogy leugorjon az irodaház tetejéről, és próbálja meggyőzni a lányt, hogy figyeljen a körülötte lévőkre, és találja meg azokat, akik támogatják.  Ezután a helyzete kicsit jobbra fordul, kezdi megismerni a munkatársait, rájön, hogy mindenkinek megvan a maga problémája, és mindenki a munkahelyén, az ujjon, a leggyengébben vezeti le a frusztrációját, vagyis rajta.  Miki próbál segíteni a munkatársai magánéleti problémáiban, egy alkalommal megmenti a csoportvezetője életét, így lassan befogadni látszanak a többiek. A munkában is nagy lehetőséget kap. Mivel az ő ötletét találják egy marketing versenyben a legjobbnak, lehetőséget kap arra, hogy megvalósítsa a tervet. Csakhogy a második, bár segítenie kellene neki, csupán féltékenységből mindent elkövet, hogy szabotálja a sikert, és majdnem sikerül is neki. A bemutató végül sikeres lesz, és Miki üzleti útra indul a főnökével.  Tipikus japán befejezés. Hol a második évad?!?!?!?

Többször felszaladt a homlokom közepéig a szemöldököm a részek alatt. Ki az a hülye, aki azok után, hogy addig hajszolják és szekálják a többiek, hogy öngyilkos akar lenni, jófejségből segít megoldani a problémáikat. Hol van az a pasi, akit fülig szerelmes a barátnőjébe, de egy másik  nő átveri azzal, hogy lefeküdtek egymással, pedig nem, hogy terhes, pedig nem, a barátnőnek is elmondja, hogy kínozza a csajt, és amikor minden kiderül, és a régi barátnő tárt karokkal fogadná vissza, ugyan még mindig a régit szereti, de mégis az újat választja párjául. Mivan? Ezek ellenére jó kis dorama volt és remélem lesz belőle folytatás. Magyar felirat nuku, angollal a szokásos helyen.

Ez volt egy darabig az utolsó Fujiki Naohito sorozat, mert végre megvan a Ti amo Chocolate angol felirata, úgyhogy habzó szájjal azt fogom nézni. A 80 rész, még nekem is el fog tartani egy darabig. Erről jut eszembe, bár nem ide tartozik. Hyun Bin végre elkezdhetne dolgozni. Már régen leszerelt, és kezd nagyon hiányérzetem lenni.

Szólj hozzá

dorama j dorama Fujiki Naohito Eikura Nana