2015. dec 01.

She Was Pretty (K-Dorama 16 ep)

írta: Aldaril
She Was Pretty (K-Dorama 16 ep)

mosho1_www_kepfeltoltes_hu.jpg

Most aztán mindenki döntse el, hogy mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? Ha a Kill Me, Heal Me-ben nem tudták őket összehozni, akkor írjunk nekik egy új sorozatot, és majd ott? Vagy megvan a sorozat, és próbáljuk meg őket, mert jónak tűntek, és akkor majd hátha ebben is?

Mindenesetre szerintem nem jött be a dolog annyira, amennyire szerették volna. Egyrészt, mert a Kill Me, Heal Me-ben a főszereplő egy igen erőteljes karakter volt, itt meg csak amolyan elmegy (langyos?). Másrészt azt a sorozatot Ji Sung elvitte a hátán teljesen egyedül. Őszintén szólva Hwang Jung-Eum engem csöppet idegesített. Nem azt mondom, hogy nem volt még olyan szerepe Hwang Jung-Eum-nak amiben nem tetszett. A Secret-ben például nagyon tetszett. Azt hiszem, minden színésznek megvan az a szerepkör, amibe a legjobb. Ő leginkább a szenvedőben. A bénázósban nem annyira. Ezzel az egésszel csak azt szeretném mondani, hogy ebben a szerepben sem igazán tetszett. Nem volt senki, aki elvitte volna a hátán ezt a sorozatot. Még Siwon szerepe sem tudott csodát művelni, pedig őt szánták szerintem leginkább arra, hogy humort vigyen az egész történetbe. Nálam ez sem érte el a hatását, egyrészt, már többször is kifejtettem a véleményemet a színészi képességeiről (vagy szerintem inkább a hiányosságairól), másrészt az olyan szerepekről, mint, ami az övé is volt, nekem mindig a Disney rajzfilmekben, a főszereplő mellett lévő, általában valami kis kedvenc jut eszembe. Mint az Aladdinban a dzsinn, vagy a papagáj.

Mindezek után akár rá is térhetnék a sorozatra. Azt hiszem nem lesz meglepő, hogy nálam a 12 egy tucat kategória. Nem tudnék olyat mondani róla, ami akár egy kicsit is arra késztetett, hogy azt mondjam, hogy na, ez jó volt, de olyat sem, ami miatt azt mondanám, hogy kukába vele. Leginkább tényleg azt éreztem, hogy megpróbálták a Kill Me, Heal Me szereposztását meglovagolni, csak éppen nem jött be nekik.

Kim Hye-Jin (Hwang Jung-Eum) gyerekkorában kedves volt, szép és népszerű. Ebből felnőtt korára csak kedvessége maradt meg. A szépséget elvesztette az évek alatt, és az életet sem úgy alakult, ahogy az szerette volna. A családja gyerekkorában tönkrement, ő meg keményen dolgozik azért, hogy teljes munkaidőben alkalmazzák egy nagyvállalatnál.  Mikor végre felveszik, az eredeti pozícióját hamarosan fel kell adnia, és átmenni a vállalathoz tartozó MOST című magazinhoz, ahol kisegítőt keresnek, és ahova nagyon nem illik bele a külsejével.

Közben előkerül egy gyerekkori barátja is, akivel az általános iskolában egy osztályba jártak, ráadásul szomszédok is voltak. A fiú visszahúzódó volt és alaposan túlsúlyos, ráadásul az anyukája halála miatt szorongásos rohamai is voltak. Ennek ellenére a két gyerek nagyon jóban volt egymással, amíg Ji Sung-Joon  (Park Seo-Joon) Amerikába nem költözött az apjával.

Kim Hye-Jin nagy örömmel várja, hogy újra találkozzanak, csak azzal nem számol, hogy Ji Sung-Joon mennyire megváltozott. Ráadásul mikor a fiú a megbeszélt találkahelyen elmegy mellette, akkor döbben rá, hogy a férfi még a régi, szép külsejére emlékszik, ezért a barátnőjét kéri meg, hogy találkozzon vele.

Aztán a munkahelyén is kiderül, hogy az újság új főszerkesztőt kap, aki nem más, mint Ji Sung-Joon. Mivel a lány szorgalmasan és lelkiismeretesen tanul, az újságírók hamar befogadják maguk közé, csak Ji Sung-Joon bánik vele ridegen, pont a külseje miatt. Idővel Kim Hye-Jin is változtat a külsején, és Ji Sung-Joon is kezd felfigyelni a hasonlóságra a lány, és a gyerekkori első szerelmének a jellemvonásai között.

Elkezdtem nézni, aztán valahogy már nem vonzott annyira, viszont próbálom befejezni a félbehagyott sorozatokat, és annyira nem volt rossz, hogy teljesen lemondja róla. Ennek ellenére nem vesztettem volna semmit, ha kimarad az életemből. Egyik főszereplőnek sem ez a sorozat lesz a karriere csúcspontja.

Van hozzá magyar felirat, letöltési lehetőséggel, ami mondjuk nagy pozitívum, mert elég ritka, hogy együtt lehet megtalálni mind a kettőt.

Szólj hozzá

dorama k dorama Choi Si-Won Hwang Jung-Eum Park Seo-Joon