2017. ápr 27.

Love me, if you dare (TW-drama 24 ep)

írta: Aldaril
Love me, if you dare (TW-drama 24 ep)

  lowe_me_if_you_dare.jpg

Mindenhol azt láttam, hogy ez egy hű, de milyen jó sorozat, amit mindenképpen érdemes megnézni, gondoltam adok neki egy esélyt. Az érzéseim vegyesek, bár inkább hajlok arra, hogy igazat adjak a többségnek. Alapvetően a történet jellege és a megvalósítás sem különbözik különösebben az ehhez hasonló sorozatoktól. Adott egy zseni, aki a legveszélyesebb bűnözök kergetésében és elfogásában a legjobb, adott egy fiatal lány, aki az asszisztense lesz, majd a szerelme is. A bűnügyi esetek jól kidolgozottak, a részeket pörgősre, izgalmasra csinálták. Sokáig például nekem az is kérdéses volt, hogy miért ez a sorozat címe. Mikor azt hittem, hogy na, most akkor már rájöttem, mindig kiderült, hogy egy fenét. Lehet, hogy ez csak az én ...

Tovább Szólj hozzá

dorama tw dorama Wallace Huo Ma Si Chun

2017. feb 05.

Goblin: The Lonely and Great God (K-Dorama 16 ep)

írta: Aldaril
Goblin: The Lonely and Great God (K-Dorama 16 ep)

goblin.jpg

Lássuk be Gong Yoo , igencsak jól megvolt sorozatok nélkül. A "Silenced"-el bizonyította, hogy ugyancsak megállja a helyét a gyomorforgató drámákban is. A "The Suspect", az "A Man and a Woman", a "Train to Busan" és a "The Age of Shadows"   pedig hatalmas kasszasiker volt a mozikban. A Train to Busan ráadásul a nemzetközi elismerést is meghozta számára, tekintettel, hogy az újrafilmesítés jogát megvette egy francia filmstúdió, hogy újragyártsák a filmet fehér szereplőkkel az amerikai piacra. Mert ugye a Hollywood-hoz szokott amerikai, nem ül be egy sárga filmre. De az emberi hülyeség másik téma.

Szóval, Gong Yoo-nak nem nagyon volt szüksége egy sorozatra, bármennyire is vártunk, vágytunk rá sokan, hiszen tulajdonképpen az utóbbi 5 évben ...

Tovább Szólj hozzá

kedvenc dorama Gong Yoo Lee Dong-Wook Yoo In-Na k-dorama Kim Go-Eun Yook Sung-Jae

2016. dec 12.

Jealousy Incarnate (K-Dorama 24 ep)

írta: Aldaril
Jealousy Incarnate (K-Dorama 24 ep)

jealousy_incarnate-p2.jpg

Nem mondom, hogy minden sorozatát szeretem a két főszereplőnek, de alapvetően a kedvenceim közé tartoznak és ebben a párosításban telitalálat voltak. Legalábbis erre a két szerepre. Viszont a többi szereplő között volt, akikkel nem tudtam mit kezdeni, de igazából nem is volt jelentősége, mert a két főszereplő simán begaloppozott a kedvencek közé a hátán a sorozat tal. Mit begaloppozott? Berobbant! Gond nélkül.

Adott egy lány, Pyo Na-Ri ( Kong Hyo-Jin ) , aki időjárás jelentőként dolgozik egy hírcsatornánál, de igazából arról álmodik, hogy híradós lesz. Adott egy férfi, Lee Hwa-Shin ( Cho Jung-Seok ) , aki sikeres híradós volt, amíg tönkre nem tette a saját családját a karrierre miatt. Aztán elküldték a süllyesztőbe ...

Tovább Szólj hozzá

kedvenc dorama k dorama Cho Jung-Seok Kong Hyo-Jin Ko Gyung-Pyo

2016. nov 22.

The Suspect (K-Movie)

írta: Aldaril
The Suspect (K-Movie)

the_suspect.jpg

Szerintem én ezt a filmet egyszer már láttam, csak vagy lusta voltam írni róla, vagy nem fejeztem be, de most hős voltam és végignéztem. Jó, azért annyira nem kellett hősnek lennem, mert nem volt rossz, csak ennél a filmnél is ugyanaz volt az érzésem, mint annak idején az " A Company Man "-nél, hogy én itt most nem fogok mindent kristály tisztán érteni. Nem feltétlenül kedvenceim azok a filmek, amik ide-oda ugrálnak a történetben, mert időnként nehezemre esik követni az eseményeket. Persze ez többnyire az én problémám. Ennek ellenére, ha valaki szereti az akció filmeket, akkor nem rossz a film (meg egyébként sem), csak ne akadjon fenn az ember az erre a műfajra jellemző túlzásokon, nevezetesen, hogy a főhős mindent túlél. Itt meg még ...

Tovább Szólj hozzá

movie Gong Yoo k movie

2016. nov 22.

Goodbye, Mr Balck (K-Dorama 16 ep)

írta: Aldaril
Goodbye, Mr Balck (K-Dorama 16 ep)

goodbye_mr_black-p2.jpg

Két dolog volt, ami zavart ebben a sorozatban. Az egyik Moon Chae-Won kinézete. Furcsa, hogy valaki, aki a külsejéből (is) él, képernyőre menjenek egy olyan frizurával, ami ennyire rosszul áll neki.

A sorozat tényleg hozta a Monte Cristó grófja életérzést. Vagyis ugyanaz volt az alapfelállás. Van két jó barát, akik közül az egyik nem bír a féltékenységével, és elárulja másikat, aki emiatt börtönbe kerül, de később visszatér és bosszút áll azokon, akik elárulták. A végét azért még megbolondították egy kis, ha te meghalsz én sem akarok tovább élni, Rómeó és Júliával. Csak az izgalom kedvéért.

Cha Ji-Won ( Lee Jin-Wook ) boldogan él az apjával, húgával, és fogadott testvérével. Mivel apa gazdag, viszont szokatlanul ...

Tovább Szólj hozzá

dorama k dorama Moon Chae-Won Lee Jin-Wook Kim Kang-Woo

2016. okt 05.

Monstar (K-Dorama 12 ep)

írta: Aldaril
Monstar (K-Dorama 12 ep)

monstar-p2.jpg

Azt hittem, hogy ez is csak egy újabb Dream High lesz, de csak részben lett igazam. Én ennyi énekes betétet egy sorozatban nem láttam még életemben, mint amennyi ebben volt. Mondjuk az is igaz, hogy tulajdonképpen emiatt kezdtem el nézni, csak a mennyiségre nem számítottam. Történt ugyanis, hogy rábukkantam a Running man 314-ik részére, amiben Lee Junk-Gi , Kang Ha-Neul és Hong Jong Hyun voltak a vendégek. Mivel jól szórakoztam megnéztem még a 190-es és a 240-es részt is, ugyanis ezekben is Kang Ha-Neul vendégszerepelt. Mondtam, hogy teljesen rákattantam. A 240-es részben volt egy olyan feladat, hogy komoly fizikai megterhelés mellett kellett énekelniük, és rácsodálkoztam, hogy még úgy is milyen jól teljesített, hogy közben ezerrel ugrált. ...

Tovább Szólj hozzá

dorama k dorama Kang Ha-Neul Yong Joon-Hyung Ha Yeon-Soo

2016. okt 05.

Youth Over Flowers

írta: Aldaril
Youth Over Flowers

kkotyouth13.jpg

Miért van az, hogy a magyar valóság show-k számomra nézhetetlenek, viszont a koreaiak szórakoztatóak. Talán ott kint kicsit komolyabb iparágnak számít, jobban rákészültek erre a műfajra is a televíziós társaságok. Magyarországon csak átvesszük azokat a műsorokat, amik máshol bejöttek, odakint pedig újakat találnak ki. Igaz, hogy a költségvetési oldalával nem vagyok tisztában, de azok alapján, amit mostanában olvastam, hogy mennyi pénzt dobnak ki olyan műsorokra, amik utána megbuknak, lehet, hogy nem azzal van a gond, hogy nem lenne rá elég pénz. Persze ehhez az is kellene, hogy legyenek olyan magyar híres emberek, akikre kíváncsi a magyar nézőközönség, és nem csak röhögne rajtuk mindenki.

Ennek a műsor nak is viszonylag egyszerű ...

Tovább Szólj hozzá

variety show Cho Jung-Seok Kang Ha-Neul Jung Woo Jung Sang-Hoon

2016. okt 05.

Mourning Grave (K-Movie)

írta: Aldaril
Mourning Grave (K-Movie)

mourning_grave-koreamovie.jpg

Kang Ha-Neul függő lettem. Lassan már azon gondolkozom, hogy a Misaeg-et is meg fogom nézni, pedig nagyon húztam magam eddig tőle. De nem nagyon marad más. A Scarlet Heart-et már elég régen befejezték, találhatnának neki új munkát.

Amennyire szeretem a koreai sorozatokat, annyira nem tudok mit kezdeni a mozifilmjeikkel. Nem is tudom, talán a Werewolf boy volt az utolsó fim, ami tetszett, az meg nem mostanában volt. Majd veszek egy mély lélegzetet, és megnézem a Twenty-t is, elvégre az is Kang Ha-Neul film, hátha azzal elégedettebb leszek. Pedig ebben a filmben a női főszereplő Kim So-Eun volt, és őt is szeretem. Valahogy nekem, ha filmet nézek mindig hiányérzetem marad. Nem tudnám megmondani, hogy mi hiányzik, csak az érzés marad meg.

A téma ...

Tovább Szólj hozzá

movie k movie Kim So-Eun Kang Ha-Neul

2016. sze 28.

Far away love (CN-Dorama 36 ep)

írta: Aldaril
Far away love (CN-Dorama 36 ep)

far_awy_love.jpg

Ennek a sorozat nak egyetlen vonzereje volt, őt pedig úgy hívják, hogy Park He-Jin. Viszont abból adódóan, hogy ő nem kínai, meg is volt a legnagyobb hátulütője is. Alapvetően ahhoz, hogy valaki sikeres színész legyen, sok mindennek meg kell lennie az emberekben, és ezek közül az egyik a hang. Ami számomra nem is kicsit fontos. Mivel azonban a fiatalember nem beszél kínaiul, vagy legalább is nem annyira, hogy be tudjon vállalni kínaiul egy filmet, ezt bevallom őszintén nem tudom, így aztán kénytelenek voltak kínaira szinkronizálni. Nem azt mondom, hogy kellemetlen volt a szinkronhangja, de, ha az ember ismeri az igazit, akkor minden más szokatlan és zavaró. Én például sokkal jobban szeretek bármilyen filmet felirattal nézni, mint szinkronnal. ...

Tovább Szólj hozzá

Park Hae-Jin cn movie dorama Li Fei Er Zhang Lun Shuo

2016. sze 21.

Maids (K-Dorama 20 ep)

írta: Aldaril
Maids (K-Dorama 20 ep)

maids.jpg

Azt magyarázza meg nekem valaki, hogy miért működött ez a sorozat? Általában arra szoktam fogni, ha valaminek nem kellene működnie, hogy jó, a történet gyenge volt, a forgatókönyv gyenge volt, de a színészek kihozták a legtöbbet az adott helyzetből, és az eredmény egész jó lett. De itt nem ez volt a helyzet. Talán még nem láttam olyan sorozatot, ahol ennyire nem éreztem egyik szereplőt sem a helyén. Egyszerűen borzalmas volt a szereplőgárda. Oh Ji-Ho valahogy nem illett a megértő szívű bérgyilkos szerepébe, sőt szerintem úgy általában kosztümös filmekbe sem való.  Jung Yoo-Mi , annak ellenére, hogy nagyon kedvelem és eddig nem tűnt fel ennyire, de baromi zavaró volt, hogy pösze, vagy csak úgy beszél, hogy nagyon megnyomja az ...

Tovább Szólj hozzá

kedvenc dorama k dorama Jung Yoo-Mi Oh Ji-Ho Kim Dong-Wook

2016. sze 08.

Let's Fight Ghost (K-Dorama 16 ep)

írta: Aldaril
Let's Fight Ghost (K-Dorama 16 ep)

lets_fight_ghost.jpg

A majdnem szellemlány és a denevérfiút története. Na, jó, ez szemétség volt tőlem, de TaecYeon  fülein mindig meglepődök, főleg egy olyan országban ahol az egyik legmagasabba a plasztikai műtétek száma a világon. Egy ilyen korrekciós műtétért nem hiszem, hogy bárkit megköveznének. Persze az is lehet, hogy így érzi jól magát.

Park Bong-Pal- t ( TaecYeon ) kiskorában megszállta egy gonosz lélek, és ugyan kiűzték a szellemet a testéből, de azóta látja és meg is tudja érinteni a szellemeket. Ez az állapot sok szenvedést okozott neki egész életében, így most pénzt gyűjt arra, hogy megszabaduljon ettől a tulajdonságától. Méghozzá szelleműzéssel, amit nem néz túl jó szemmel, az a szerzetes, aki annak idején kiűzte a szellemet ...

Tovább Szólj hozzá

dorama k dorama Kim So-Hyun Taec Yeon

2016. jún 11.

Marriage Contract (K-Dorama 16 ep)

írta: Aldaril
Marriage Contract (K-Dorama 16 ep)

marriage_contract.jpg

Ezt a sorozat ot egészen szerettem, ahhoz képest, hogy a két főszereplő nem volt túl szimpatikus. Vagyis Uee -t kifejezetten nem szeretem, Lee Seo-Jin -nek ez volt az első szerepe amit láttam, de ránézésre nem kedveltem meg igazán. Ettől függetlenül működött a kapcsolat. Mármint a filmbeli. A sorozat jó volt, minden fenntartásom ellenére. Igazából nem értem, hogy első nekifutásra mért hagytam abba az első rész után. Lehet, hogy csak nem volt jó abban a pillanatban a hangulatom. Nem hangolódtam rá először rendesen. Vagy az is lehet, hogy csak nem tetszett, hogy az első pillanattól lehetett tudni, hogy nem lesz happy end. Bár még úgyis kihozták a legtöbbet az adott helyzetből.

Kang Hye-Soo (Uee) egyedül neveli a kislányát, miután férje ...

Tovább Szólj hozzá

dorama k dorama Uee Lee Seo-Jin

2016. máj 16.

Neighborhood’s Hero ( K-Dorama 16 ep)

írta: Aldaril
Neighborhood’s Hero ( K-Dorama 16 ep)

neighborhood-hero.jpg

Én ennek a sorozatnak nem értettem az alapproblémáját. Vagyis értettem, de mégsem. Részleteiben nem. Régen volt, hogy kevés volt az angol tudásom arra, hogy mindent megértsek, persze ez nem azt jelenti, hogy olyan nagyon jól beszélnék angolul, de azért eddig elboldogultam vele. Ez a sorozat volt Park Si-Hoo visszatérése a filmek világába, a botránya után, úgyhogy gondoltam megnézem. Hááááát. Nem mondom, hogy nem tudtam volna nélküle élni. Viszont jó volt kontrasztban Lee Soo-Hyuk t a Scholar Who Walks the Night vérengző vámpírja után egy szerencsétlenül bukdácsoló fiatal srác szerepében látni. Vicces volt.

Baek Shi-Yoon (Park Si-Hoo) különleges ügynök vezette utolsó akciója teljes kudarcba fulladt, aminek következtében a szeme ...

Tovább Szólj hozzá

dorama k dorama Park Si-Hoo Lee Soo-Hyuk

2016. máj 03.

Descendants of the Sun (K-Dorama 16ep)

írta: Aldaril
Descendants of the Sun (K-Dorama 16ep)

descendants-of-the-sun2.jpg

Igazából nem tudom, hogy miért lett ebből a sorozatból ilyen nagy cirkusz. Úgy értem, nem volt rossz, de messze nem közelítette meg sem a Secrat Gardent sem a Gentlemans Dignityt, bár a Heirs-nél kifejezetten jobb volt. Talán az én hibám, de Kim Eun-Sookt ól mindig kicsit jobbat várok, mint a többiektől. Túl magasra rakta a mércét. Sebaj, majd meglátjuk a következőt. Állítólag Gong Yoo lesz a férfi főszereplő, ami nálam már biztos belépő arra, hogy megnézzem. Túl sokat hagyott ki, ahhoz, hogy kihagyjak egy ilyen lehetőséget.

A sorozat tulajdonképpen négy ember (két pár) kapcsolatának alakulásáról szól, bár persze az egyik páros lényegesebben hangsúlyosabb a másiknál. Érdekes egyébként, hogy annak ellenére a Kim Ji-Won , Jin ...

Tovább Szólj hozzá

dorama k dorama Song Joong-Ki Song Hye-Kyo Kim Ji-Won Jin Goo

2016. már 22.

Moorim School (K-Dorama 16 ep)

írta: Aldaril
Moorim School (K-Dorama 16 ep)

moorim-school-3.jpg

Megmondom őszintén nekem ez a sorozat csalódás volt. Én azt hittem, hogy varázsolós lesz, de nem. Mondjuk ezen még úgy túl is tettem volna magam, ha valami olyannal újítanak be, amivel érdemes lett volna. Az alapgondolat nem volt rossz, de valahogy a megvalósítás nem tetszett. Az egyetlen, ami lekötött, az az volt, hogy lehetett Hong Binben gyönyörködni. Még jó, hogy mégsem lett 20 részes, bár max. nem fejeztem volna be.

Yoon Shi-Woo ( Lee Hyun-Woo ) fél a tűztől, rosszul alszik és egyre többet cseng a füle, ami azzal jár, hogy olyankor szinte nem is hall. Ez utóbbi azért különösen kellemetlen, mert zenészként, ha elveszti a hallását, nincs jövője a szakmában. Az egyik koncertje alatt, egy technikai hiba miatt, a színpad fölött ...

Tovább Szólj hozzá

dorama k dorama Lee Hyun-Woo Hong Bin

süti beállítások módosítása